Ha most lennék fiatal, akkor én is ilyenben gondolkodnék. Kerül, amibe kerül. A teaszoba összesen egy pultból áll középen, körötte kilenc sámli, arra kell ülni. A pulton egy a kávéforradalomból lesett és némileg átalakított laborfelszerelés egy tölcsérszerű csészével, ami mégiscsak tölcsér, a teára öntött hetven fokon tartott víz halad majd át rajta
Én mondom mindig, de nem hiszik el nekem, a tea gyógyszerként született, még ma is sokan gyógyszerként tekintenek rá. A teaház tulajdonosa, vagy eladója tulajdonképpen amolyan botcsinálta gyógyszerész, a vendégek a „sosem tudhatod” bizonytalanságával lépnek be a teaházba, hogy ott megelőzésként, vagy utolsó reményként szerhez juthassanak.
Ezt a gyógyszertár funkciót a keleti és nyugati teaház is mindvégig megtartotta mind az eszközökben, mind a kiszolgálás részleteiben. A később hozzácsapódott megannyi kulturális és multikulturális elem sem feledtette mindezt, inkább csak gazdagította, valójában a modern korban éppen az európaiak terelték a teát a „csak élvezet” irányába. A teaházban polcok vannak zárt, rejtélyes tárolókkal, amikbe esetenként bele lehet szagolni, kanalak és adagolók segítik a tökéletes méricskélést, az elkészítés nagy hozzáértést és precizitást kíván. Lehet díszesen, koloniál stílusban nyomulni, lehet eredeti keleti, kínai, arab japán hangulata, de a lényeg mégiscsak ez a rejtett titkos gyógy-szer átadó funkció marad. Akkor meg miért ne lehetne olyan, mint már….. bocsánat … mint egy kórház? Autentikusan. Semmi flanc, maradjon a funkció és a tisztaság. Miért ne? Ráadásul belefér a technológiai változás is.
Ha most lennék fiatal, akkor én is ilyenben gondolkodnék. Először is nem lenne barátnőm, mert sokba kerül, rengeteg energiát és időt vesz el és a várhatóan nagyon hosszú életemben bármikor alkalmam nyílik majd futó kalandra, vagy tartósabb együttlétre, persze szigorúan csak szerződéses alapon. Lakásom több is lenne befektetésnek, meg egy lehetőleg home office állásom. Nem lennének fölösleges cuccaim, esetleg egy szörfdeszka, de mivel valamivel nekem is el kell ütnöm az időt és kapcsolódnom a társadalomhoz ezer szállal, nyitnék egy ilyen shopot, amihez képest az új hullám retardált túldíszített ócska díszletgyár.Elnevezném valamilyen menő névvel, meg persze a betűtípus is nagyon fontoss és a belinkelés, a marketing főleg az olyan oldalakra, mint a „….ben hallottam”, ahol ott van a fél város, hogy a lépcsőházi hírekről első kézből értesüljön. Ez elengedhetetlen a biztonságos létezéshez.
A teaház nevében legalábbis a második sorban ott lenne a kézműves szó és a café is, a teaház nem is annyira fontos, inkább az összhatás, lehetne a neve Cool Ter 47 mert annyiféle teát árulnék, vagy inkább legyen P O S Z T. Na ez nagyon jó. Nagyon fontos, hogy a vendég maga is matathasson és kreatívan álhasson a dologhoz, keverhesse ezt azzal, azt ezzel.
A polcok előtt álltam, amikor erre gondoltam és elhatároztam, hogy le is bontok minden avitt, poros díszletet és beteszek csak egy asztalt, egy padot, meg egy szeparét aminek ajtaja lesz és belülről kulcsra lehet zárni. Ráadásul egy csomó pénzt megspórolok a díszleten, a pultot fehérre meszelt OSB lapból csinálom és mivel minimál, még kosár se kell a falra levendulával, almásládával és biciklikormánnyal. Ekkor láttam meg, hogy már ezt is megcsinálta valaki, no nem itt az ukrán határhoz közel, hanem Tokióban a neve Saryo. Belinkelem. Csak egy csésze, abba bámulsz.
